Top10 az Évtizedből – Mis Tres Hermanas (2000)
Egy másik venezuelai gyöngyszem, ami szintén az RCTV égisze alatt készült. Kaptunk egy szövevényes családi történetet amiben Roxana Diaz gondoskodott az állóvíz felkavarásáról, anélkül hogy igazán ármánykodott volna. Annyira reális volt az egész novella lefolyása, és épp ettől lett olyan emberi. Szerencsére kimaradtak belőle azok a momentumok amik már idegesítően hatnak, mint az elcserélt gyerek vagy a szanszét gyilkolászó főgonosz. Itt végig nyugodt mederben folytak az események, és úgy bontakoztak ki előttünk a kapcsolatok hogy nem nézhette rossz szájízzel egy rajongó sem. Gondolok itt például a Carlos Cruz – Marlene de Andrade fonalra, aminek az esélyét nemigazán láttam, egészen Mirela Mendoza haláláig.
A főhőspárunk Scarlet Ortiz és Ricardo Alamo is bizonyított rendesen, karrierjük legjobb szerepeit kapták meg a novella által. Ami még mindenképp szót érdemel az Dad Dager és az ő tündéri ikerlányai. Amikor gügyögve megjelentek mindig egy hatalmas mosolyt varázsoltak az arcomra.
Sajnálatos hogy olyan mostoha körülmények között került magyar képernyőkre a novella, gyanítom nem sokan tudtátok figyelemmel kísérni délelőtt tizenegy órakor az MTV műsorán. Pedig állíthatom nagy dologról maradtatok le. Reméljük egy nap megismétlik, ritkán lenni egy ennyire reális, hétköznapi történetet a képernyőkön, ami nemes egyszerűséggel mesteri szórakoztatást nyújt.