Kicsit talán elhamarkodottnak tűnhet az első rész után kritikával illetni egy telenovellát, de nem bírom kordában tartani a gondolataimat. Természetesen majd 1-2 hét múlva írok egy újabb összegzést, feltéve ha akkor még nézni fogom az Analiát….
A Telemundo évek óta próbálkozik tudatosan amerikaivá tenni a telenovellákat, olyan témákat központba tenni amivel kiemeli az átlagos sémákból az alkotást, és valljuk be, ezek első blikkre mindig izgalmasnak tűnnek. De a kivitelezéssel mindig gondjuk van. És itt nem arra gondolok hogy a díszletek vagy a képminőség, hovatovább a színészválasztásokkal szúrják el a dolgokat. Nem, a gond a forgatókönyvírókkal van, tovább nyújtózkodnak mint amíg a takarójuk elér. Már a Csajok, szilikon ez lesz a paradicsom esetében is éreztem a logikai bunfekceket, hiszen ott egyszerre vegyítették az amerikai akciót (Catalina), az idétlen humort (Szajkó) és a klasszikus szerelmi szöget (Hilda&Albeiro), aminél nem voltak képesek megtalálni a hangsúlyt. Ugyanezt érzem a Bosszú Álarca esetében is: a kemény akciót 2perc sírás követ, és így tovább. Ez nekem így nem pálya.
Mindenesetre a hibáktól eltekintve, az első epizód egész izgalmas volt, és jól felépítették az előzményeket, ami meghatározza a további történéseket. Elizabeth Gutiérrez büszke lehet magára, Gaby Espino meg szégyellje azt a bődületesen szánalmas teljesítményt amit nyújtott. Martin Karpan most debütált nálam, és jól vizsgázott: nemcsak tehetséges de karizmája is van, egy vonzó egyéniséget jelenített meg a képernyőn. Akiben végképp nem csalódtam az Maritza Rodriguez, az Amantes del Desierto óta kedvelem a karizmatikus játékát, ami az eltelt években nem hogy nem fakult, hanem tovább javult.
Visszatérve a történetre, több mint érdekes, és egész sokat ki lehet belőle hozni, kérdés hogy oldják meg a dolgokat. Amondó vagyok, nem véletlenül lett ez a Telemundo egyik legsikeresebb novellája, de engem az első rész nem fogott meg. Megkapja a 10résznyi esélyt, 2hét múlva pedig majd eldöntöm, szánok-e több időt Analía-ra… 🙂