Még csak nemrég vette kezdetét a Queida Enemiga – Kedves ellenség című telenovella a Zone Romanticán, már is belopta magát a szívembe, és úgy beszélek róla, mint az egyik legjobb novelláról, amit valaha láttam (eddig 50nél tartok… 🙂 ).
Magával a történettel nincs semmi gond, sőt eddig nagyon pörgős és minden részben történik valami. A hosszát tekintve is rendben van a 110 rész sztem éppen elég, nem kell se több se kevesebb. A mellékszálak is rendben vannak, talán egy két kivételével. A legnagyobb problémám jelen esetben Sharis Ciddel (Paula – Alonso nővére) van. Úgy ahogy van kiírnám őt a novellából az idegesítő lányával együtt. Valjuk be, Paula se nem okos, se nem szép se nem kedves. Az ember még csak sajnálni sem tudja hogy elhagyta a férje, sőt mi több én még meg is értem a férjét, hisz kinek kellene egy hisztérika aki mindenkinek az agyára megy? A másik gondom Alonso kolléganőjével, vagy nővérkéjével esetleg titkárnőjével van. Egész idáig nem tudtam eldönteni hogy “most ő akkor mit csinál a kórházban?” A nagy pofonütés akkor jött amikor először betették egy nem kórházi jelentebe. Otthon a házában veszekedik az anyósával hogy mi jó a lányának. Hogy őszinte legyek, hidegen hagynak a problémái az ő szálát is feleslegesnek tartom, mivel olyan időhúzósnak tartom. Itt még persze megemlíteném azt is hogy amikor láttam ezt az ominózus jelenetet kb 10 percig gondolkodtam, hogy most ki a franc ez? Kisebb bajom vam még María Rubióval (Hortencia), hisz nem tudom eldönteni, hogy a szíve mélyén kedves e az öreglány, vagy szimplán útálni kell. De talán az útóbbit… 🙂
Most azonban dícsérni is fogok. Attól eltekintve hogy Lorena szülei azt hiszik hogy lányuk meghalt a történet hihető. A színészek alakításai jók, igaz ez a Romanticás szinkron nem adja igazán át, de még mindíg jobb mint ha egy férfi dörmögné alá a fontosabb mondtatokat, mint a Romantica lengyel mutációján. Lorena és Alonso kapcsolata gyorsan és egészen hihetően fejlődik. Külön kiemelném a főgonosz Carmen Becerra (Sara) alakítását, aki nagyon jól megbírkózott a szereppel, sőt az egész történet neheze tulajdonképpen az ő vállán van. Mondhatom megbírkózott a feladattal és beleadott apait-anyait. Lucero Suaréz nem is adhatta volna a szerepet jobb színésznőnek.
Már csak egy kritikus mondtatot írok: Ki a fene találta ki Gabriel Soto (Alonso) outllokját? Azt az embert ki kéne rúgni a Televisától, méghozzá páras lábbal. Soto kinézete olyan szinten átlagosra sikerült, hogy ha nem tudnám ki is ő, nem is szeretnék megtudni róla semmit.
Befejezésként csak annyit írok, hogy a Romantica nem is választhatott volna jobb novellát. Pörgős, aranyos, kicsit naiv de mégis szeretnivaló történetről van szó. Aki eddig nem nézte, kezdje el, hiszen még bekapcsolódhat a történetbe. Mindenkinek csak ajánlani tudom… 🙂
– a kritika a saját véleményemet tükrözi, nem akarom senkire rákényszeríteni, és senkit sem akarok meggyőzni az igazamról 🙂