Posts Tagged ‘ Elizabeth Guttierez ’

A Telemundo nem kér a Vadnyugatból

A Telemundo szokása, hogy minden évben rendez egy Upfronts-ot, ahová forgatnak pár telenovella-promót, aminek alapján a vezetőség eldönti miből lesz végül telenovella és miből nem. Bizonyos projektek elbuknak, de a promók kikerülnek a netre, aminek kapcsán pedig elkezdünk reménykedni… Így volt ez a Las Brujas de South Beach esetében három éve, vagy tavaly a Rosalinda y Primitivo projekt láttán is azt hittük ebből lesz valami. Most belépett a sorba a La Mala, La Buena y La Tonta (A rossz, a jó és a buta) c. pilot is.

la-mala-la-buenta-y-la-tonta-pilot

A történet középpontjában három nő állt volna – Martiza Rodriguez, Gaby Espino & Elizabeth Gutiérrez – akik különböző életet élnek, de egy közös bennük: hogy testvérek. Ám erről ők mit sem tudnak, de amikor apjuk meghal, megtudják hogy rokonok és tetemes vagyon vár rájuk, amit a történet jóképű főhőse, Christian Meier próbál megszerezni az orruk elő.
A vadnyugat illúzióját keltő western stílusban forgó pilot azonban bármennyire is hajaz a Telemundo egyik legnagyobb sikerére, a Pasión de Gavilanes-re, mégsem nyerte el a csatorna tetszését. és nem lesz belőle sorozat. Persze a legnagyobb gond minden bizonnyal a magas költségvetés lett volna, egy merőben új díszletet kellett volna létrehozni és beszerezni a korhoz illő ruhákat is, ráadásul ma már 2010-et írunk, a kereskedelmi tévék műsorstruktúrájába kevésbé illene egy western-telenovella, mint hét évvel ezelőtt, a Pasión de Gavilanes esetén. Mindenesetre a három grácia rajongói ne aggódjanak, az új sorozatok egyikében biztos szerepet kapnak.
A Telemundo egyébiránt sajnos zárolta a Los Cuatro de Mujeres c. pilotot is, amiben Jencarlos Canela és Gaby Espino együtt tért volna vissza a képernyőre.
Az upfrontson a Telemundo három pilotnak szavazott bizalmat. A La Reina del Sur-ban a kábítószerkereskedelem világába nyerhetünk újabb betekintést, az El Fantasma de Elená-ban egy friss házaspár életét zavarja meg a férj korábbi feleségének a szelleme, a Casanova Sin Amor-ban pedig egy gazdag férfi próbál szerelmet találni, nincstelennek kiadva magát…
Ha kíváncsiak vagytok hogy fest Espino, Rodriguez és Gutiérrez a Vadnyugaton, íme a La Mala, La Buena y La Tonta trailerje.

Hírek röviden – 2010. Május 7.

  • aracely-arambula-teresaBiztos hogy készül a Teresa remake, aminek a főszerepére több színésznő is esélyes. José Alberto Castro, a producer nemsokára castingot tart, ahová több színésznő is hivatalos: Angelique Boyer (Corazón Salvaje), Elizabeth Alvarez (Fuego en la Sangre), Sherlyn (Camaleones) és Aracely Arámbula (Corazón Salvaje) is, aki mellesleg maga jelezte a producernek, hogy érdekli őt a szerep, és szívesen eljátszaná Teresát. Férfi fronton Jaime Camil a nagy esélyes, de a legfrisebb hírek szerint nem vállalja a címszerepet.
  • A Mi Pecado producere, Juan Osorio is mozgolódik, ő egy eredeti novellát vinne képernyőre, Una Familica Con Suerte munkacímmel. Bár még főhősök sincsenek, Osorio már most arra hajt, hogy Alejandra Guzmán énekelje el a főcímdalt…
  • Amerikában (is) megbukott a Corazón Salvaje, ezért éjféltől látható egy ideje a novella. Az Univision vezetősége szerint ez volt a lehető legjobb döntés, ráadásul az adatok szerint, éjfélkor többen nézik az Univisiont mint korábban, köszönhetően a Corazón Salvaje-nak. Amerikába nemsokára megérkezik a Soy tu Duena, addig pedig dupla részekkel látható a Hasta Que El Dinero Nos Separe, aminek a nézettsége meg sem közelíti a Cuidado Con el Ángel vagy a Fuego En la Sangre korábban produkált számait.
  • A Telemundo májusban egy Upfronts-ot tart, ahol több telenovella tervből is leforgatnak egy pár perces promóciós videót, amikből akár telenovela is készülhet jövőre. Az egyik ilyen projekt főszereplője lesz Elizabeth Gutiérrez, legalábbis a Latingossip.Com állítása szerint. A Telemundo egyébiránt Adela Noriegával is aktív tárgyalásokat folytat, egy készülő novella főszerepét illetően. Noriega a napokban tárgyal Dan Brown-nal, a Telemundo elnökével.
    elizabeth-gutierrez-visszater
  • A Telemundo uprontson egy telenovella biztos bemutatkozik, méghozzá a Los Fantasmas de Elena címmel. Ez a “Julia” című ’83ban készült vEenvision telenovella feldolgozása lesz. Az író Humberto “Kiko” Olivieri írta az eredetit, az újat is ő fogja adaptálni. A pilot főszereplője Sandra Echevarría lesz. A Telemundo május 13-a körül dönti el, lesz-e telenovella belőle.
  • Átadták Argentínában a Martin Fierro díjakat. A nagy nyertes a Valientes lett, ami elnyerte a legjobb telenovella, és főszereplők díját is. A legjobb telekomédia a Ciega a Gitas lett, a legjobb juvenil alkotás pedig a Casi Angeles, legyőzve ezzel legfőbb riválisát, a Ninit.
  • A TvNotas magazin szerint a Perro Amor szereplői, Carlos Ponce és Maritza Bustamante összejöttek a forgatások alatt. Ez azért is nagy téma odaát, mert Ponce nemrég vált el feleségétől.
  • Még egy szög a venezuelai telenovellák koporsójába: a Televen csatornán látható Más Sabe el Diablo és Dona Barbara, majdnem kétszer annyi nézőt vonz, mint a Salvador de Mujeres és a Harina de Otro Costal a Venevision-on.
  • A bulvárlapok szerint Alichia Machado kábítószerfüggő. Ezt azonban keresztanyja, Daniela Romo nyilvánosan tagadta.
  • Újabb pornóbotránytól hangos a mexikói média: most állítólag Luz Elena González (Querida Enemiga) múltjából kerültek elő piszkos felvételek…

Hírek röviden – 2010. Március 9.

  • gabriela-spanic-es-saul-lisazo-a-szeretni-bolondulasigbanNagy meglepetésre a Story TV új ismétléseket tűz műsorára. Március 22-én debütál a Nunca te Olvidaré (Esperanza) és a Por tu Amor (Szeretni Bolondulásig) c. széria! Az Esperanza főszerepeiben Edith González és Fernando Colunga, míg a Szeretni bolondulásigban Gabriela Spanic és Saul Lisazo várja a nézőket!
  • Megszületett William Levy és Elizabeth Gutiérrez második gyermeke! A Bosszú álarca Analia-ja Maiami-ban hozta világra második gyermekét. “A kislány hétvégén született, minden remekül sikerült” – nyilatkozta a People.Com-nak Reina Rojas, a színészpár sajtószóvívője.
  • Vasárnap ért véget Mexikóban az Atrévete a Sonar. Az utolsó rész nézettsége 18.1 volt, ami jóval magasabb adat mint amit hétközben produkált a rút kiskacsa. Úgy néz ki hogy Danna Paola nem fog túl sokat pihenni, ő a legnagyobb esélyes a Quinceanera (Primer Amor) remake egyik főszerepére.
  • Tegnap debütált Mexikóban a Nina de mi Corazón, ami 14.9-es nézettsége egész jónak mondható. A TV-Aztecán a Vidas Robadas meglepően erősen kezdett, 12.2-es adatai a csatornához képest egész magasnak mondhatók. Lesz még feljebb?
  • Az En Nombre del Amor-t az Egyesült Államokban a Mi Pecado váltja majd.
  • Az utolsó előtti pillanatban megváltoztatták a La Duena De Tu Amor címét. A szerelmed úrnője helyett egyszerűen Soy tu Duena, azaz Én vagyok az úrnőd címmel kerül képernyőre Lucero, Fernando Colunga és Gabriela Spanic közös telenovellája.
  • Egyre jobban teljesít az RTL Klub műsorán a Rubi. Barbara Mori novellája minden nap elveri a konkurenciát, a Bűbájos boszorkák fortélyai úgy tűnik tehetetlenek Rubi bájai ellen.
  • Az USA-ban sincsenek oda túlzottan a Corazon Salvaje-ért, a nézettsége jócskán alulmarad az En Nombre del Amor és a Hasta Que el Dinero Nos Separe adatai mellett…
  • Sikerült, megnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar díjat Pablo Rago (Kachorra) főszereplésével készült film, az El Secreto de Tus Ojos. Gratulálunk!
  • Anahi a gyönyörű mexikói énekes-színésznő felajánlotta következő három koncertje bevételeit a chilei katasztrófa áldozatainak megsegítése céljából.
  • Ludwika Paleta (Los Exitosos Pérez) hivatalosan is elvált férjétől, Plutarco Haza-tól.
  • Itati Cantoral, a María egykori gonosz Soraya-ja újra férjhez megy, kedveséhez Carlos Alberto Cruzhoz. A férfit korábban már megajándékozta egy gyermekkel. Itati korábban Eduardo Santamarina (Rubi) férje volt, öt éven keresztül éltek boldog házasságban, amíg Eduardo el nem csábított akkori kolléganőjét, Susana Gonzálezt.
  • Az Amor a Palos főhőse Luciano D’Alessandro jelenleg színházban játszik, “A Születés Joga” c. darabban.
  • A Candy sztárját, Jaime Camil-t olyan támadások érték a TV y Novelas magazinban, miszerint pár évvel ezelőtt megműtette az orrát. Camil tagadta a vádakat.

TFA 2010 – A végeredmény

Az idei Telenovelas Fan Awards végetért, igaz kicsit később zártam le a szavazást mint eredetileg szerettem volna. A végeredmény tekintetében elég egyhangú döntés született. A nagy nyertes a Tierra de Pasiones lett, bár a legjobb telenovella kategóriában mindössze 6 szavazat különbség volt közte, és a másik közönségkedvenc az El Rostro de Analia között. Ha megengedtek egy személyes hozzáfűznivalót, én személy szerint a Querida Enemiga (Kedves ellenség) c. novellának szurkoltam, szerintem a tavaly vetítettek közül ez volt a legminőségibb alkotás, történet és színészek szempontjából is. De ez egy olyan szavazás ahol TI, és nem én döntök 🙂 A végeredményt ide kattintva tekinthetitek meg.

  • Legjobb telenovella: Tierra de Pasiones
  • Legjobb női főszereplő: Elizabeth Gutierrez (El Rostro de Analia)
  • Legjobb férfi főszereplő: Martin Karpan (El Rostro de Analia)
  • Legjobb női negatív szereplő: Catherine Siachoque (Tierra de Pasiones)
  • Legjobb férfi negatív szereplő: Gabriel Porras (El Rostro de Analia)
  • Legjobb női mellékszereplő: Karla Monroig (El Rostro de Analia)
  • Legjobb férfi mellékszereplő: José Carlos Femat (Querida Enemiga)
  • Legjobb női senios színésznő: Alcira Gil (Tierra de Pasiones)
  • Legjobb férfi senior színész: Hector Suarez (Tierra de Pasiones)
  • Legjobb juvenil színésznő: Geraldine Bazan (Tierra de Pasiones)
  • Legjobb juvenil színész: Arap Bethke (Tierra de Pasiones)
  • Legszexibb nő: Elizabeth Gutierrez (El Rostro de Analia)
  • Legszexibb pasi: Bernie Paz (Tierra de Pasiones)

A Telenovelas Fan Awards pedig jövőre visszatér, mégpedig egy igencsak izgalmas versenynek lehetünk szemtanúi ismét! Még csak Február van, mégis volt három premier novellánk (Al Diablo Con Los Guapos, Rubi, La Quiero a Morir), és kitudja mit hoz még a jövő 🙂 Szóval, 2011. Január 1-én visszatér a TFA!

Hírek röviden – 2010. Január 17.

nora-salinas-fuego-en-la-sangreNora Salinas (Rosalinda) nemrég megerősítette a bulvárhireket, amik a terhességéről számoltak be. Nora jelenleg a harmadik hónapban van, tehát fél év és megszületik a színésznő második gyermeke. Gratulálunk!
– A Pokolba a szépfiúkkal sztárja, Altair Jarabo játszhatja majd el Chiqui szerepét az Eternamente Bella c. telenovellában. További biztos nevek a produkcióval kapcsolatban: Ariadne Diaz, Valentino Lanús, César Evora, Laura Flores, Ana Layevska, Azela Robinson, Grettel Valdez, Ricardo Margaleff és Andrés Zuno. A novella a Hasta Que el Dinero Nos Separe-t váltja majd 2010. Április 26.án
– Idén debütál majd a Csajok szilikon, ez lesz a paradicsom-ból ismert María Fernanda Yepez új telenovellája, ami a Rosario Tijeras címet viseli. Már javában zajlanak a forgatások, a hatvanból huszonöt epizód már el is készült. A novella az azonos című, Jorge Franco által írt irodalmi alkotásból született meg, aminek 2005ben már volt egy filmválzotata is, amit nagy sikerrel vetítettek a kolumbiai mozik.
– Hiába ér véget hamarosan a Camaleones, a novellából kivált csapat tovább folytatja munkásságát. Sherlyn bandája többek között az Atrévete a Sonar csapatával fog koncertezni Monterreyben és Guadalajaraban.
Adriana Louvier (La Mujer de Lorenzo) lesz Yahir párja a TV-Azteca új novellájában, ami a Pobre Diablát váltja majd Márciusban.
Elizabeth Gutierrez (El Rostro de Analia) otthagyja legújabb novellája, a Corazón Salvaje forgatásait, mivel a terhességére és a születendő babájára szeretne koncentrálni. Elizabeth pár nap múlva Maiami-ba utazik, hogy az Egyesült Államokban adjon életet gyermekének. Természetesen William Levy is a nejével tart majd.
– Január 18.án debütál Amerikában Mexico jelenleg legnézetebb telenovellája, a Hasta Que El Dinero Nos Separe. A tengerentúlon jelenleg ebben az időpontban láthatók a telenovellák: Tormenta en el Paraiso (14.00.); Un Ganczo al Corazón (15.00.); En Nombre del Amor (19.00.); Hasta Que El Dinero Nos Separe (20.00.); Sortilegio (21.00.)
– A minap a karizmatikus énekes, Michael Buble eljegyezte kedvesét, az argentin telenovellagyártás egyik nagy díváját, Luisana Lopilatot. A Rebelde Way felfedezettje az eljegyzést egy Hawai vakációi keretein belül ünnepelte meg szerelmével.
– A LatinGossip.Com állításai szerint a Sin Vergüenza hősnője Gaby Espino elvált férjétől, Cristobal Lander-től. Három évig éltek boldog házasságban, az ok amiért az megromlott a hatalmas távolság kettejük között. Cristobal Mexicoban forgatja a Pobre Diabla, Gaby pedig Miami-ban a Más Sabe al Diablo c. novelláikat, amikben mindketten főszerepet alakítanak. A közös gyermekük Oriana minden bizonnyal Gabynál marad majd.
Carmen Salinas híres darabjában, az Aventurera-ban már számos telenovellasztár megjelent főszerepben, többek között Paty Navidad, Lorena Rojas és Itati Cantoral is. A stafétabotot most a Corazón Salvaje nagy felfedezettje, Angelique Boyer vehette át. Carmen elégedett volt az ifjú tehetség zene és tánc tudásával.
– A horvát RTL 2010. Február 2.án mutatja majd be az El Rostro de Analiát. A HRT 1-en pedig a Cuidado Con el Ángel-t Maite Perroni másik novellája, a Mi Pecado váltja majd. Szerencsések ezek a horvátok 🙂
– Elhunyt Blanca Sánchez, a Las Vías del Amor gonosz Catalinája. A többszörös díjnyertes művésznő hatvanhárom éves korában hunyt el. Béke poraira.

Corazón Salvaje – történet

María del Rosario (Laura Flores) a társadalmi külömbségek ellenére beleszeretett Juan del Diosba (Osvaldo Rios), a szegény halászba. A szerelmes lány csak nővérének Leonardának (Helena Rojo) mondja el, kibe is syerelmes valójában, abban bízva, hogy nem árulja el Rodrigo Montes de Ocának (Enrique Rocha), nagybátjuknak, aki rajongva szereti Mara del Rosariót. Leonarda ezért gyűlölte meg húgát, most már semmi sem tartja vissza, hogy eltávolítsa őt az útból, ezért elmondja házassági terveit Rodrigónak. Rodrigo börtönbe juttatja Juan del Diost, Leonardát pedig megbízza azzal, hogy zárja be húgát a tengerparti birtokukra és tűntesse el gyermekét. Mikor megszületik Maria del Rosario fia, Leonarda azt hazudja húgának, hogy fia halva született, a lány beleőrül fájdalmába. Leonarda ekkor megkéri a birtok intézőjét Arcadiót (Salvador Pineda), hogy rejtse el húgát. Leonarda visszatér a városba és azt hazudja Rodrigónak, hogy Maria del Rosario belehalt a szülésbe. Rodrigo ekkor Leonarda nagy bánatára úgy dönt, elutazik egy időre. Ekkor fogadja el Leonarda Noel (René Casados) házassági ajánlatát. Rodrigo feleségével Constanzával (Laisha Wilkins) tér vissza. Leonarda megmérgezi a fiatal lányt, aki halála előtt még életat ad ikerlányainak Aimeének és Reginának (Aracely Arambula). Juan del Dios csak nagy nehézségek árán találja meg fiát, halálos ágyánál azonban megesketi, hogy álljon bosszút a Montes de Ocacon. Noel, barátja Juan del Dios halála után, magához veszi fiát. Az ifjú Juan del Dios (Eduardo Yanez) hamar összebarátkozik Renatóval (Cristian de la Fuente), Leonarda és Noel közös fiával, annak ellenére hogy Leonarda nem nézi jó szemmel a “fattyú” jelenlétét.
Mikor a gyermekek felnőnek Juan del Dios elérkezettnek látyja az időt a bosszújára. Regina mindíg is arról álmodozott, hogy Renato majd feleségül veszi őt, csakhogy a férfi Regina nővérét, a gátlástalan Aimeét választja. Aimeé annak ellenére, hogy Renato felsége, minden áron meg akarja szerezni Juan del Diost, míg Regina úgy dönt apácana áll. Egy félreértésnek köszönhetően Reginát hozzákényszerítik Juanhoz, aki már átnevezte magát Juan del Diablónak…

Aracely Arambula – Regina, Aimeé

Eduardo Yanez – Juan del Diablo

Cristian de la Fuente – Renato

Enrique Rocha – Rodrigo

Sebastián Zurita – Gabriel

Angelique Boyer – Jimena

Helena Rojo – Leonarda

Laura Flores – María del Rosario

Noel – René Casados

Salvador Pineda – Arcadio

Laisha Wilkins – Constanza

Osvaldo Rios – Juan del Dios

Archi Lanfranco – Santiago

Luis Gatica – Remigio

Elizabeth Gutiérrez – Rosenta

Manuel Ojeda – Fulgencio

Hírek röviden

– Kiderült az is, miért nem Genesis Rodriguez lesz az El Clone főszereplője. A fiatal színésznő azt nyilatkozta, hogy egy ideig nem kíván telenovellákat forgatni, az igazság azonban az, hogy a Telemundónak betelt a pohara a színésznővel, hiszen túlságosan sok sztáralűrje volt. Ezért inkább úgy döntöttek, megvállnak tőle.
Leonardo Garcia (Perla) és Ana de la Reguera (Gitanas) együtt forgatnak. Nem telenovellát, hanem egy mozifilmet amelynek címe DD Hollywood.
– Ha már a sztáralűröklől van szó, Eduardo Yanez még jobban tombol, nem csak hogy Aracely spkkal több pénzt kap a Corazón Salvajeért mint ő, most már a nevét is levették az “entradában” az első helyről. Szval lassacskán egy újabb háború keletkezik egy novella két főszereplője között. 🙂
Ninel Conde (Rebelde) a fejébe vette, hogy az új videóklippjében William Levy is megjelenjen. Ninel azonban nem hiszi, hogy sikerül meggyőznie a színészt, hisz szerinte túl sok pénzt kérne. Lehet Ninel újabb szilikonokra gyűjt… 🙂
Pablo Montero (Rebeca) újabb botrányokba keveredett. Az egyiket Alicia Mochadónak (Samantha) köszönheti, aki egy talk-showba azt nyilatkozta, hogy a színész még mindíg drogfüggő, Montero erre csak azt üzente vissza Mochadónak, hogy árulja el a saját titkait is. A másik botrány azonban sújosabb, Montero állítólag brutálkisan megverte menyasszonyát, ezt azonban mindeketten tagadják.
Alfonso “Poncho” Herrera (Camaleones, Rebelde) úgy döntött felhagy az énekléssel, és inkább színészi karrierjére koncentrál.
Norkys Batista (Mi Gorda Bella – Édes dundi Valentina) házasságában állítólag probléma van. Férje ugyanis nem tudja elviselni, hogy szépséges felesége színdarabja az Orgasmos, óriási siker. A férj nem szeretné, hogy Norkys továbbra is szerepeljen a színdarabban.
William Levy és Elizabeth Gutierrez végre megerősítették a hírt, miszerint nemsokára egy újabb közös gyermekük születik.
Fernando Carillo (Rosalinda) a mozivászonra tér vissza a Secretos de Familia című filmben, ami egy pedofilbotrányról szól majd. December másodikán lesz majd a premierje Mexikóban.

Elizabeth Gutierrez – Életrajz

Elizabeth Gutierrez, 1979. Április 1.én született, mexicoi és amerikai szülők gyermekeként. 6 nővére és egy fiú testvére van, gyerekkorát Jaliscoban tölttötte, Mexicoba. 10 éves volt amikor a családjával az Egyesült Államokba költöztek.
Karrierje pár apróbb modellmunkával kezdődött, majd 2003ban jelentkezett a Protagonistas de novela c. valóságshow 2.részébe. Bár a versenyt nem nyerte meg, szépségére felfigyeltek. Első szerepét a 2004es Jugar a Granar c. telenovellában kapta, majd ezt követte az Olvidarte Jamás. Egy évvel később már kiemelt szerepe volt az Acorralada c. telenovellában, majd megkapta élete első főszerepét, az Amor Comprado-ban, José Angel Llamas oldalán. Bár nem volt kitörő siker, Elizabeth tehetsége utat tört magának. 2008ban megkapta élete legnagyobb lehetőségét, az El Rostro de Analía főszerepét. A kettős szerep elhozta a sztárságot számára, és a nemzetközi elismertséget is. Idén elvállalt egy apróbb szerepet a Corazón Salvaje c. telenovellában. Bár sokak szerint visszalépés a karrierjében, de ismerjük a mondást: “Nincs kis szerep, csak kis színész”.
A magánéletét tekintve, a valóságshow alatt ismerkedett meg William Levy-vel, akivel később össze is házasodtak. 2006ban megszületett közös gyermekük, Christopher Alexander. Kapcsolatuk igencsak viharos, köszönhetően a sajtónak, akik lépten-nyomon a sztárpár magánéletében vájkálnak. Nem lehet tudni hogy eggyütt van-e még férjével, sőt sok helyen azt beszélik Elizabeth második babájával várandós.

El Rostro de Analía – Kritika

El Rostro de Analía - Nekem eddig nem tetszik :sKicsit talán elhamarkodottnak tűnhet az első rész után kritikával illetni egy telenovellát, de nem bírom kordában tartani a gondolataimat. Természetesen majd 1-2 hét múlva írok egy újabb összegzést, feltéve ha akkor még nézni fogom az Analiát….
A Telemundo évek óta próbálkozik tudatosan amerikaivá tenni a telenovellákat, olyan témákat központba tenni amivel kiemeli az átlagos sémákból az alkotást, és valljuk be, ezek első blikkre mindig izgalmasnak tűnnek. De a kivitelezéssel mindig gondjuk van. És itt nem arra gondolok hogy a díszletek vagy a képminőség, hovatovább a színészválasztásokkal szúrják el a dolgokat. Nem, a gond a forgatókönyvírókkal van, tovább nyújtózkodnak mint amíg a takarójuk elér. Már a Csajok, szilikon ez lesz a paradicsom esetében is éreztem a logikai bunfekceket, hiszen ott egyszerre vegyítették az amerikai akciót (Catalina), az idétlen humort (Szajkó) és a klasszikus szerelmi szöget (Hilda&Albeiro), aminél nem voltak képesek megtalálni a hangsúlyt. Ugyanezt érzem a Bosszú Álarca esetében is: a kemény akciót 2perc sírás követ, és így tovább. Ez nekem így nem pálya.
Mindenesetre a hibáktól eltekintve, az első epizód egész izgalmas volt, és jól felépítették az előzményeket, ami meghatározza a további történéseket. Elizabeth Gutiérrez büszke lehet magára, Gaby Espino meg szégyellje azt a bődületesen szánalmas teljesítményt amit nyújtott. Martin Karpan most debütált nálam, és jól vizsgázott: nemcsak tehetséges de karizmája is van, egy vonzó egyéniséget jelenített meg a képernyőn. Akiben végképp nem csalódtam az Maritza Rodriguez, az Amantes del Desierto óta kedvelem a karizmatikus játékát, ami az eltelt években nem hogy nem fakult, hanem tovább javult.
Visszatérve a történetre, több mint érdekes, és egész sokat ki lehet belőle hozni, kérdés hogy oldják meg a dolgokat. Amondó vagyok, nem véletlenül lett ez a Telemundo egyik legsikeresebb novellája, de engem az első rész nem fogott meg. Megkapja a 10résznyi esélyt, 2hét múlva pedig majd eldöntöm, szánok-e több időt Analía-ra… 🙂

Eseménynaptár – El Rostro de Analía

EL ROSTRO DE ANALÍA (A bosszú álarca) – PREMIER

Első epizód: 2009. Augusztus 20. – Cool TV, 17.40.